Pénteken Barninál aludtam. Szombatra az volt a terv, hogy Annához átmegyünk, ahová Kata is eljön, és beszélgetünk egy jót. Reggel még nem tudtam, hogy az egész nap teljesen máshogy alakul majd:) Elmentünk felkelés után reggelit venni, majd véletlen Barni meglátta egy olasz étterem ablakán, hogy kitchen portert keresnek. Lehetne szépíteni mi is ez, hogy konyhai segéd, vagy hasonló, de őszintén szólva, egyszerűen, csak konyhai mosogató :) Úgyhogy az álláslehetőségen felbuzdulva, gyorsan nyomtattunk is egy önéletrajzot a közeli könyvtárban, és odaadtam a séfnek. Eljöttünk, nem telt el fél perc, már hívott is, hogy este 5-re menjek vissza, mert akkor lesz bent a főnök is. Átnéztem a konyhai szavakat, készültem, hogyha a főnökkel kell beszélgessek minél gördülékenyebben menjen. Erre 5-re bementem, rögtön kaptam egy kötényt, aztán lehetett is mosogatni. Mario, egy 35 év körüli lengyel srác tanított be. Ő már 6 hónapja ott dolgozik mosogatóként. Nem volt nehéz a feladat, el kellett minden tányért, evőeszközt, és poharat öblíteni, majd betenni egy gépbe, ami még jobban elmosta, aztán eltörölgetni, és a helyére tenni. Mondjuk azért elég alaposan el kell törölgetni, mert a gép nem mossa el amúgy rendesen. 4 óra 40 percet dolgoztam folyamatosan. Az időt nem is láttam közben, csak azt, hogy odakint egyre sötétebb van:) Majd a végén kaptam 30 fontot, és mondták, hogy majd szerdán hívnak, hogy kellek e.:) Addig még két ember megy hozzájuk próbanapra:) Jól éreztem magam. A társaság nagyon jó volt, abszolút nem éreztem magam kisebbrendűnek, amiatt, hogy én "csak" mosogatok, bár belegondolva, azt is meg kell csinálnia valakinek:) Viszont érdekes volt, hogy csak magyaros ejtéssel tudták kimondani a nevem:) Ilyet még sosem tapasztaltam:) Úgyhogy ott már Judit leszek nem "Dzsudit":)))) A menedzser is poénkodott, Judy Garland-dal folyamatosan, a séf pedig azzal viccelődött a nemzetiségemet meghallva, hogy éhes vagyok e:) Ugyanis a magyar=hungarian, az éhes=hungry. Mindenki nagyon vicces volt, és nagyon normálisak. Főztek ott mindenféle rákot, kagylót, és még fene se tudja micsodát:) Én csak azt néztem, mikor hozták a koszos tányérokat, hogy valami már megint sajtos tésztát evett, meg rákokat, kagylóhéjakat dobáltam ki a kukába:) Egyszer meg érkezett egy tenyér nagyságú kagyló, na mondom ilyet sem láttam még, és reflexből kidobtam. Szerencsémre pont arra jött Mário, és mondja, hogy az egy speciális tányér, ki ne dobjam. Hát jót nevettem:))) Fene sem gondolta:))
Este még bementünk a városba kicsi kikapcsolódni, ittunk egy sört, sétáltunk egy nagyot. :) Eléggé elfáradtam azért aznap. :)
Vasárnap pedig Annával kávéztunk, majd vettem ágyneműhuzatot a leendő albiba, a szombaton keresett pénz egy részéből:)
Hétvégén megnéztük a Scary movie filmet. A horror filmek vannak kifigurázva:) Voltak benne érdekes részek, de kivételesen tetszett:) Bár én a horrort nem kedvelem:)
Mondják ma reggel a szülők, hogy a kislány már mondja a "te" szót. Nem akartam nekik mondani, hogy már csütörtökön is mondta...valószínűleg azt is én hallottam először. Ez a hátránya egyrészt, ha valaki más van több időt a gyerekkel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.