A torta sikeresen kibírta a dobozban az utazást. :) Másnap fel is bontottuk, ahhoz képest, hogy az első, egészen ehetőre sikeredett:) Szerintem. Bár a csoki a tetején nem biztos, hogy a legjobb választás volt.:) Nehéz szépen vágni, mert csak törik:))
Tegnapelőtt munka után elmentünk kicsit a belvárosba Barni szülinapját ünnepelni. Ittunk egy keveset, és jól elbeszélgettünk. Én hamarabb hazaindultam, mint a többiek, ugyanis másnap megint dolgozni kellett. Pár napja 25 szobát kapunk, abból 20 kiköltözős, úgy kell dolgozni, mint egy nemnormális, viszont arra nagyon jó volt ez a pár nap, hogy ma már kicsit kevesebb szobát kaptam, és sokkal hamarabb be is fejeztem:) Csak így meg az óraszámom nem lesz meg.
Találkoztam péntek este az utódommal, aki a családnál dolgozik. Kicsit elbeszélgettünk, fél órát foglalkozik naponta a kisfiúval, hát nem tudom ezzel mennyire vannak előrébb....de az ő dolguk:)
Tegnap este még mindig szülinapoztunk, étterembe mentünk "családilag" (Barni, és a bátyjáék), majd beültünk a moziba. Immortals című filmet néztük, számomra eléggé "ölős" volt, többször is becsuktam a szemem, mert sok vér folyt:) De egyébként jó film volt. 3D-ben néztük, voltak nagyon jól elkészített jelenetek.
Ma még dolgoztam, de holnap már pihenő. Sandra barátnőm ma jött utoljára, el is köszöntem tőle:) Kár, hogy már nem lesz, nem tudom kivel fogok beszélgetni ezután :)))
Ma volt egy kis cirkusz a munkatársak között, ugyanis azt állították a többiek, hogy David, aki a legkisebb főnök, bemegy a szobákba, és elveszi az ott található aprót a szobalányok elől. Mindezt úgy figyelték ki, hogy letesztelte az 50 éves munkatársam, betett a szobába egy fontot, és mire odaért takarítani, már nem volt ott:))) Persze David tagad, a főnök, meg közölte, hogy a szobalányok hazudoznak. Én mindezt végighallgattam lengyelül, egy szót sem értettem belőle, majd Sandra a nap végén elmesélte:)) Jó ezekből kimaradni, jobb is, hogy nem értem mi a téma :)))
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.