Tegnap este 18:20-kor indult a gépem Londonba, ahol átszálltam, és otthoni idő szerint éjfélre meg is érkeztem. Nagyon elfáradtam. Sosem voltam még sem a luton-i sem a glasgow-i repülőtéren sem. Most mindkettőt nagyjából felfedeztem. Az apuka kijött értem a reptérre. Bemutatta itthon a lakást nagyvonalakban. Mindenki aludt már, de apuka mondta aludjam ki magam. Mondtam ez így első este úgy sem fog menni, de oké:)
Reggel találkoztam a család többi tagjával is. Az egy éves kislány tündér volt, meglátott, megszemlélt, majd megfogta a kezem, és bevitt a saját szobájába, megmutatott engem az anyjának:)), aki épp a kisfiúval játszott. Szimpatikus a család, nagyon kedves mindenki. Nem lesz könnyű a heti feladat, de majd bele kell rázódni. Most még sok az új információ egyszerre, de idővel kialakul.
Ma délelőtt, mint minden szombaton a 6 éves kisfiú úszni ment az anyukájával, és én elkísértem most őket. Legalább a várossal is ismerkedtem. Maga az úszásoktatás érdekes volt abból a szempontból, hogy kb 10 gyerekkel két felnőtt úszott, és mire kivárták a gyerekek a sorukat elég sok idő eltelt. Összesen fél órás a tanfolyam, szóval olyan nagyon sokat nem úszkálnak, viszont ügyes volt a kisfiú nagyon, látszott mennyire élvezi.:) Visszafelé bementünk a botanikus kertbe, ahol az apuka játszott a kislánnyal a játszótéren. Sétáltunk kicsit, próbáltam rögzíteni, hogy merre is vagyunk, hogy hétfőn az óvodába odataláljak. Reméljük menni fog. :))
Szóval még sokat kell tanulnom, belerázódni itt mindenbe, de remélem menni fog.:)) A szobám teljesen jó:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Judit,Zolcsi 2011.05.07. 19:01:37